A nemzeti himnuszok elődei azok a fennkölt hangulatú versek és egyházi énekek voltak, amelyeket a XVI. századtól kezdve Európa-szerte énekeltek a templomokban. Ezekből a dallamokból alakultak ki az egy-egy nagy közösségben énekelt néphimnuszok, majd szerencsés esetben a nemzeti himnuszok.

Magyarországon a XVIII. században két néphimnuszként énekelt vallásos dal is elterjedt, sokan ismerték, tartalmát mélyen átérezték, egyetértettek vele. Régi énekeskönyvekben megtalálható volt az „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga” és a „Boldogasszony anyánk” kezdetű ének; az egyaránt fontos fohászokat együtt tudták énekelni.

A XIX. század elején hivatalos alkalmakkor Magyarországon is az osztrák császárhimnusz csendült föl mint az országot jelképező közösségi dal. De ebben az időben már gyakran felhangzott a Rákóczi-nóta vagy a Rákóczi-induló is, mint a magyarság kifejezője.

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-re keltezve írta meg a „Hymnus”-t. Azt a versét, amely egymagában örökre megőrizte volna nevét, ha semmi mást nem is írt volna. Irodalomtörténészek kimutatták, hogy a költemény valószínűleg nem egyetlen napon született. Egyes gondolatok, kifejezések föllelhetők Kölcsey korábbi műveiben, más gondolatok pedig a még korábbi magyar irodalomban. A költő kivételes érzékenysége tudta összesűríteni tökéletes tartalmi és formai egységbe mindazt, ami egy nép sok évszázados történelmében fontos. A vers olyan érzelmi telítettségű, hogy egyesek pesszimizmust, mások egyenesen a jövő további eredményes harcaiban való bizakodást olvasnak ki belőle.

A magyaroknak még egy nagy mű kínálkozott a himnuszi rangra: Vörösmarty Mihály „Szózat”-a. Megjelenésekor, 1836-ban így ajánlják mindenki figyelmébe – már akihez eljutott az Auróra című almanach -: „...reményljük, nem fog elhangzani figyelem 's hatás nélkül, és ohajtjuk is, hogy a szózat tettet szüljön...” A versek és a röviden idézett kommentár nagyon jól érzékeltetik a korabeli hangulatot, a gondolkodás irányait, a feszültséget, az immár nemzeti önbecsülésre építő tenni akarást.

Ebben a helyzetben akadt még egy kiváló ember, Bartay Endre, a Nemzeti Színház igazgatója - maga is zeneszerző -, aki sok más serkentő pályázat kiírása között megérezte mindkét vers nagyságát, és szükségesnek tartotta megzenésítésüket. A Szózat zenéjére 1843-ban, a Himnusz zenéjére pedig 1844-ben meghirdetett pályázat óriási érdeklődés mellett, óriási sikerrel zárult. Mindkét dalmű (Egressy Béni és Erkel Ferenc szerzeményei) - bár egyik sem énekelhető könnyen -, rövid időn belül kedvelt lett és elterjedt. Erkel Ferencnek – a Nemzeti Színház karmesterének – díjnyertes, a Himnuszra írt pályaműve a várakozásnak megfelelően - már a születése pillanatában - nagy reményekre jogosított.

Az 1844. július 2-i bemutató alkalmából így írtak róla a Honderű című lapban: „...Most csak az van hátra, hogy Erkelünk' gyönyörű hymnusát többször adassék alkalom hallani, megismerni, megtanulni, annak jelessége kezeskedik, hogy az nem sokára a legnagyobb népszerűséget vivandja ki magának, s valódi magyar néphymnussá válandik...”

Az óhajtás valóban gyorsan teljesült. A Himnusz szövege és maga a kotta hamarosan több kiadást megért, különböző korokban ugyan különböző sűrűséggel, de rendre követték egymást. A magyar nemzet himnuszává tulajdonképpen a közakarat, közmegegyezés tette. A hivatalos elismerés azonban évtizedeken át késlekedett, az csak 1990-ben történt meg, amikor nemzeti jelképeink sorába a címer és a zászló mellé a legfiatalabbat, a Himnuszt is Alkotmányunkba iktattuk. Nem szerencsés rangsorolni a nemzeti himnuszokat, ám elmondhatjuk, hogy a magyar himnusz mind irodalmi és zenei, mind formai és tartalmi szempontból kiemelkedően jeles mű. Büszkék lehetünk rá!

A XVI. századtól kezdve - a korábbi templomi himnuszok nyomán Európa-szerte néphimnuszok, nemzeti himnuszok keletkeznek

A XVIII. században - Magyarországon az „Ah hol vagy magyarok tündöklő csillaga” és a „Boldogasszony anyánk” kezdetű vallásos énekeket éneklik naphimnusz gyanánt.

A XIX. század elejétől - Magyarországon hivatalos ünnepeken az osztrák császárhimnuszt éneklik.

1790. augusztus 8. - Kölcsey Ferenc születése.

1810. november 7. - Erkel Ferenc születése.

1823. január 22. - Kölcsey Ferenc megírja Hymnus, a' Magyar nép zivataros századaiból című költeményét.

1828 decemberében az Aurora című almanachban megjelenik a Hymnus.

1832. - Kölcsey Ferenc munkáinak első kötetében megjelenik a Hymnus, a 'Magyar nép' zivataros századaiból.

1838. augusztus 24. - Kölcsey Ferenc halála.

1844. február 29. Bartay Endre, a Nemzeti Színház igazgatója pályázatot hirdet a Hymnus megzenésítésére. A határidő 1844. május 1. „20 arany pályadíjt tűz ki a legjobb népmelodiáért - Kölcsey Ferencz koszorús költőnk' ,Hymnusára' ének és zenekarra téve.” (Honderü. 1844. március 9.)

1844. február után - Erkel Ferenc megírja a Himnusz zenéjét. Anekdotikus feljegyzés szerint az idős Erkel visszaemlékezése: „Csend van. Ülők és gondolkodok: hát hogy is kellene azt a himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így elgondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek a szava, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe. És ott a szoba csöndességében megzendülnek az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem és hang-hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a himnusz...” (Gárdonyi Géza, Erkel emlékkönyv. 1910.)

1844. május előtt - Erkel Ferenc benyújtja pályaművét a Nemzeti Színházhoz. Jeligéje: „Itt az írás, forgassátok - Érett ésszel, józanon. Kölcsey.”

1844. június 15. - A Nemzeti Színház igazgatósága által felkért bizottság elbírálja a beérkezett tizenhárom pályaművet.
A bizottság elnöke Petrichevich Horváth Lázár, a Honderü igazgató tulajdonosa; jegyzője Nádaskay Lajos, a Honderü szerkesztője; tagjai: Binder Sebestyén, a Nemzeti Színház énektanára, Braeuer Eerenc, a belvárosi templom karnagya, Kaiser Ferenc, Mátray Gábor, a Zenede igazgatója, Schindelmeisser Lajos, a pesti német színház karmestere, Winkler Angelo, zongoraművész, Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede. Döntésük: „A 20 darab arany jutalom egyhangúlag az első szám alatti, s következő jeligés pályaműnek ítéltetett oda: ,Itt az írás forgassátok - Érett ésszel józanon. Kölcsey" mint a melly a mellett, hogy magyar jellemű s a költemény' szellemét leginkább megközelítő, a két főkivántatóságól is, t. i. a dallamegyszerűséget és hymnusi emelkedettséget legszerencsésebben megközelité.” (Honderü. 1844. június 22.)

1844. június 16. - Szigligeti Ede mint a Nemzeti Színház titkára közzéteszi a bizottság döntését.

1844. július 2. - a Himnusz bemutatása a Nemzeti Színházban. „A jeligés levélkék a színpadon a rendezőség és színházi titoknok' jelenlétében, a bírálóválasztmány jegyzőkönyvének fölolvasása után felbontatlan, a nyertes pályamű szerzőjének derék maestronk s karmesterünk Erkel Ferencz kiáltaték ki. Szívesen osztozunk a közönség' élénk éljenkiáltásiban. mellyekkel a nyertes szerzőt kihivá... Most csak az van hátra, hogy Erkelünk' gyönyörű hymnusát többször adassék alkalom hallani, megismerni, megtanulni, annak jelessége kezeskedik, hogy az nem sokára a legnagyobb népszerűséget vívandja ki magának, s valódi magyar néphymnussá válandik”. (Honderü. 1844. július 6.)

1844. augusztus 10. - a Himnusz először szólal meg nyilvános népünnepségen: az óbudai hajógyárban, a „Széchenyi" nevű gőzös vízrebocsátásánál. „Erőteljes diapasonokban kezde zengem ama fölséges néphymnus, mellyel Kölcseynk és Erkelünk' egyesült lantjaik teremtenek. Szent lelkesedés rezgé át a hallgatóságot, az erősmellű férfi és csengő hangú énekesnők' minden szavára, melly erélyezve az érczhangszerek' teljes harmóniája által, valóságos nemzeti hymnuszszá magasult.” (Honderü. 1844. augusztus 17.)

1844. augusztus 15. - a Himnusz először szólal meg egyházi ünnepségen: a pesti polgári őrhad zászlószentelésén, a Rákos mezején. „A szent mise elkezdődik; mit általában magyar ének kisére. Fölmutatás alatt a szép Kölcsey-hymnust hallatván a zenekar." (Honderü. 1844. augusztus 17.)

1844. augusztus 25. - a pesti vaknövelde vizsgaünnepélyén a tanítványok a Himnusz-t éneklik.

1844. szeptember 10. körül - a Himnusz kottája megjelenik Pesten, Wagner József kiadónál.

1844. november 27. - a kolozsvári Nemzeti Színházban előadás után a színészek eléneklik a Himnuszt.

1845. május 16. - Deák Ferenc és Vörösmarty Mihály erdélyi útján Kolozsvárott az ünneplő közönség a Himnuszt énekli.
„Több mint száz fáklya' világánál a' helybeli hangászkar” felvonulását követte „megdicsőült Kölcseynk hymnuszának a' tisztelgő fiatalság általi eldallása”. Deák Ferenc „beszéde' alapjául az eldalolt hymnusz' azon szavait: .megbűnhődte már e' nép a' multat 's jövendőt" választja. (Erdélyi Híradó - Pesti Hírlap, I845. május 27.)

1848. március 25. - Marosvásárhelyen a fáklyásmenetben felvonuló ifjúság a Himnuszt énekli. (Erdélyi Híradó. 1848. április 4.)

1848. augusztus 20. - a Himnusz először szólal meg hivatalos állami ünnepségen, a budai Mátyás-templomban.

1850. március 26. - a Nemzeti Színházban a pesti gyermekkórház javára adott műsor végén a Himnuszt éneklik.

1850. augusztus 20. - a Nemzeti Színházban a Losonc megsegítésére tartott díszünnepségen a Himnuszt éneklik.

1856. május 18. - Kölcsey Ferenc síremlékének felavatásán Csekén a pataki kántus a Himnuszt énekli. ..Csekei utunk diadalmenethez hasonlított. Nemcsak a hallgatóság, hanem az egész haza méltánylatát és dicséretét megszerzénk." (A pataki kántus évkönyve.)

1893. június 15. - Erkel Ferenc halála.