Érdeklődése az ikrek felé fordult. Vizsgálatait cigány gyerekeken kezdte, majd zsidókon folytatta. A holokauszt magyar túlélői közül sokan emlékeztek az alacsony termetű, elegáns, jóképű SS-tisztre, aki 1944-ben egész nyáron a rámpán kiabált: "Zwillinge heraus!" (Ikrek kifelé!) Összességében több száz ikerpárt gyűjtött össze, kisgyerekeket és időseket egyaránt, a legtöbben magyar zsidók voltak. Az ikreket Mengele a tábor különböző pontján helyezte el, ahol a parancsnoksága alá tartozó deportált orvosok mindenkit megvizsgáltak, minden testméretet aprólékosan lejegyeztek. Az ikreket (nemegyszer anyjukkal együtt) Mengele mentette meg az azonnali elgázosítástól, ellátásuk az átlagosnál jobb volt, a doktor általában kedvesen bánt velük, néha még édességeket is hozott nekik. Ez a látszólag harmonikus viszony azonban csak a borzalmas valóságot takaró felszín volt. Mengele, aki az ikerszületések titkának megfejtésével valószínűleg a germán faj létszámát akarta növelni, kutatásai során semmitől nem riadt vissza. Ha az egyik iker meghalt, a másikat lelőtte, hogy a boncolás során kiderüljön, szenved-e ugyanolyan betegségben. Cigány és zsidó ikreket szívbe adott kloroforminjekcióval ölt meg – ez megalvasztja a vért, lezárva a szívbillentyűket, azonnali halált okoz. Volt, akiknek összevarrta a vénáit, mesterségesen sziámi ikrekké téve őket, sokakat ismeretlen céllal és módon pusztított el. Az ismétlődő vizsgálatok közben a gyerekek órákig álltak meztelenül a hidegben, gyakran vettek tőlük nagy mennyiségű vért. Kiterjedt és legtöbbször teljesen értelmetlen kutatásai során nagy fontosságot tulajdonított a zsidók között tapasztalható fejlődési rendellenességek vizsgálatának. Azt akarta bizonyítani, hogy ezek az esetek az alsóbbrendű zsidók között gyakoribbak. Ezért gyűjtötte szenvedélyesen a zsidó törpéket, mozgássérülteket, hermafroditákat. Sokukat megölte vagy megölette, hulláikat megfőzette, és csontvázaikat az ikerkutatások "eredményeivel" együtt Berlinbe küldte. Mengelét foglalkoztatták a szemszínnel kapcsolatos rendellenességek (heterochromia – különböző [szem] színűség) is. Előfordult, hogy páciensei szemének színét kék oldat befecskendezésével akarta megváltoztatni, de csak átmeneti vagy tartós vakságot okozott.Mengele a nácik által megerőszakolt nők terhességét kihasználva is kísérleteket végzett. Terhességük x. hetében kioperálta embriójukat. 1-2-3-4 és így tovább hét után, így tanulmányozva a magzati fejlődést..
Emberkisérletek a Náci haláltáborokban.(részlet)
Magyar áldozatok megdöbbentő vallomásai a lágerekben folyó titkos kutatásokról.
Interjúk az áldozatokkal, akik soha nem önként jelentkeztek a kísérletekre, annak ellenére, hogy mit mondtak vagy írtak alá megkínzatásuk előtt. A túlélők közül néhányan nem hallgatnak tovább. Megdöbbentő beszámolók a tudomány nevében elkövetett "álorvosi" kísérletekről. A vallomásokat periratok, jegyzőkönyvek, korabeli dokumentumok teszik még hitelesebbé.
Fertőzések a legkülönfélébb kórokozókkal, baktériumokkal és vírusokkal. Felesleges operációk: amputációk, az ivarszervek - petefészek, herék - eltávolítása, különböző beavatkozások az emésztő- és kiválasztó szerveken - gyomron, májon, vesén -, szakszerűtlenül elvégzett agyműtétek, fagyasztások, gyógyszertesztek. Szemtanúk és túlélők megrázó vallomásai a haláltáborokban folytatott elképesztő orvosi kísérletekről.
"Megérkezésem napjának délutánján dr. Kaschu egy fegyveres őr kíséretével levitetett a műtőbe, ahol reám parancsoltak, hogy feküdjek le meztelenül a műtőasztalra. Fogalmam sem volt, hogy mit szándékoznak velem tenni, amikor láttam, hogy dr. Kaschu a műszerszekrényhez lép -, közben engem az ápolók lekötöttek - és egy kisebb fűrészt vesz onnan ki. Majd hozzám lépett és a fűrésszel mindkét karomon és lábamon mintegy tíz centiméteres mély sebet fűrészelt. Borzalmas kínjaim voltak, jajgattam, amire dr. Kaschu hallgatást parancsolt reám, és ettől kezdve szótlanul kellett tűrnöm a rajtam végzett kísérletet. S csak ekkor tudtam meg, hogy kísérleti nyúlnak választottak ki. A nyitott sebekbe dr. Kaschu különféle, előttem ismeretlen anyagokat töltött, majd a sebeimet bekötözték, és hordágyon visszavittek a szobába. Magas lázat kaptam, sebeim borzalmasan égtek (...) Harmadnap átkötöztek, a kötést durván letépték, és az ismeretlen maróanyagokkal kenték be újra. Így ment ez harmadnaponként (...) A később hegesedő sebeket dr. Kaschu lefényképezte, majd ezeket a részeket egyszerűen kivágta, és mint preparátumot, szeszbe tették (...)Egy belga orvos megtudta, hogy a felesége is kísérleti nyúl lett, és ő módját tudta ejteni, hogy az asszonnyal jelbeszédben érintkezzen. Az orvos és felesége már régebben ujj- és kézmozdulatokkal tanultak meg egymással beszélni, és ezen a fantasztikus módon sikerült a férfinak megtudni, hogy mi történik a nőkkel. Így derült ki az a kísérlet, hogy nőknek előttük ismeretlen férfival kellett nemileg érintkezni, az orvosok végignézték az aktust, majd annak befejeztével az ondót kikaparták, és egy másik nőbe ültették át. Méhátültetést is végeztek, valamint a menstruációval kapcsolatos különféle teszteket."
|