Pripjaty, a halott város

1986. április 26-a minden bizonnyal a mai napig feketével van beírva az emberiség történelemkönyvébe. Ez a nap emberek százezreinek változtatta meg az életét, és túlzás nélkül állíthatom, hogy az egész világon érzékeltette hatását. Ezen a napon történt, hogy emberi hanyagság következtében felrobbant a csernobili atomerőmű, és ekkor kellett kitelepíteni egy ötvenezres iparvárost, ami a mai napig elhagyatottan áll. Ez Pripjaty, a halott város...

De mi is történt azon a napon?

A történet mindenki számára ismert, valószínűleg mindenki hallott már az atomerőmű katasztrófájáról és a káros sugárzás negatív hatásairól. 1986-ban nyolcéves kisgyerekként még keveset értettem a dologból, leginkább az maradt meg bennem, hogy minden gyümölcsöt kénytelen-kelletlen jó alaposan meg kellett mosni, mielőtt megehettem volna. Persze a valóság ennél sokkal rosszabb volt...

A katasztrófát követő napon a rendszeres karbantartás következett volna a reaktorban, így pár "kreatív" gondolkodású ember azt gondolta, ideje lenne kísérletezni egyet-kettőt. Úgy döntöttek, kihasználják a lehetőséget arra, hogy leteszteljék, a reaktor képes-e a külső forrásból érkező áram hiánya esetén elég elektromosságot termelni a vízpumpák működéséhez.

Választ ma már sajnos tudjuk, de több odafigyeléssel elkerülhető lett volna a katasztrófa. Kevesen tudják, de a biztonsági szabályok betartásával a kísérletet előtte már kipróbálták egy másik erőműben, és az eredmény negatív lett, azaz nem képződik elegendő áram a pumpák működéséhez.
Mindenesetre Csernobilban (vagy ukránul Csornobilban) nem foglalkoztak ezzel az intő jellel, hanem a biztonsági rendszer kiiktatása után elkezdték csökkenteni a normálisnak mondható három gigawattot-os teljesítményt. Egy dologról azonban elfeledkeztek: az alacsony teljesítményű reaktorüzemeltetés során felszaporodó xenon-mérgezés instabillá teszi a reaktort. A teljesítménycsökkentés lassan elérte azt a szintet, amit már tiltanak a szabályok, mégis a kísérlet folytatása mellett döntöttek, és egészen 200 MW-ig csökkentették a teljesítményt. A vízpumpákat tápláló energiaforrást elzárták, így a turbinagenerátor vette át a működtetésüket és ezzel egy láncreakció indult el, amiről a kezelőszemélyzetnek fogalma sem volt, valószínűleg senkinek sem volt tudatában, mekkora veszély fenyeget. A turbina lekapcsolódott a reaktorról, amiben nőni kezdett a gőzmennyiség, és a reaktor teljesítménye 30 GW-ra ugrott, ami a normális érték tízszerese! Ekkor megpróbálták megszakítani a kísérletet, de már lehetetlen volt megállítani a küszöbön álló katasztrófát. Mivel a gőz nyomása egyre nőtt, ezért bekövetkezett egy robbanás, ami megsemmisítette a reaktor fedelét, összezúzta a hűtőcsöveket és egy lyuk keletkezett a tetőben.

Az erőmű hatalmas mérete és a költségek miatt nem látták el védőépületekkel, így a radioaktív szennyezés a levegőbe került. A magas hőmérséklet és a betóduló oxigén miatt grafittűz alakult ki, ami jelentősen hozzájárul a környező területek magas szennyeződéséhez

A tragédiát súlyosbította a vezetők passzivitása és a megfelelő védőöltözet hiánya. Az erőműbe kivonuló egységek védőfelszerelés nélkül voltak kénytelenek dolgozni, aminek következtében sokan pár nap múlva meghaltak. A vezetők eleinte titkolták mi történt, majd 24 órával a robbanás után elrendelték a közeli város, Pripjaty evakuálását, mivel a szélnek köszönhetően a radioaktív molekulák éppen a város felé szálltak.

Pripjaty lakói rémülten vették tudomásul, hogy két órájuk van otthonuk elhagyására. A legszükségesebb dolgok összecsomagolása után az ötvenezer lakost Kijev mellé, Szlavutics városába telepítették át, azzal az ígérettel, hogy csupán pár hét lesz, amit otthonuktól távol kell eltölteni.

Pripjaty a mai napig üresen áll, vonzáskörzete mindmáig szigorúan őrzött, lezárt terület. Bár a sugárzás csökkent Csernobil körül, még mindig jóval az egészségügyi határérték felett mérhető. Legnagyobb koncentrációban a cézium, stroncium és amerícium izotópok találhatóak meg a szennyezett zónában, szakértők szerint a lebomlásban jelentős változás csak 2060 után várható.
Bár jelenleg is folyik a sugármentesítés Csernobil körül, hiszen például az erőmű körül kicserélték a földet és új betonozást is kapott, valószínűleg még hosszú évekig alkalmatlan lesz a tartós letelepedésre a terület.

A kitelepítés után katonák őrizék a területet, de még ők sem tudták megakadályozni, hogy fosztogatók lepjék el a környéket, és minden értékes tárgyat ellopjanak. Kevesen tudják, de 1990-ben még fűtötték a lakásokat, hogy ne menjenek tönkre, de aztán ez is abbamaradt, hozzájárulva a szellemváros teljes leépüléséhez.

Vajon mit érezhettek Pripjaty lakói, amikor közölték velük, hogy pakoljanak? El kellett hagyniuk az életük egy darabját, az otthon melegét, azt a helyet, ahová megannyi emlék kötötte őket. Te, aki olvasod ezt, mit tennél hasonló helyzetben? Mit csomagolnál össze az utazáshoz? A ruháidat? Fényképeidet? Még belegondolni is borzalmas.

Azon a végzetes napon 150 ezer ember vesztette el az otthonát, egy virágzó város, és több tucat falu tűnt el a süllyesztőben, gyakorlatilag örökre. A robbanás után pár évvel a kormány engedélyt adott pár idős embernek, hogy hazatérhet a sugárzó zónába, így jelenleg kb. négyszáz ember, a veszélyes sugárzás ellenére ma is ott él.

És mi lesz Pripjattyal? Ki tudja? Nagy valószínűség szerint még évtizedekig lakatlan lesz, a további sorsa is több kérdést vet fel, mint amennyi választ ad rá. A falak és a föld évtizedekig szívták magukba a sugárzást, nehéz megjósolni, mikor tisztulnak meg igazán, és milyen állapotban lesznek akkor.

Nehéz elképzelnem, hogy valaha is újra lakott lesz a terület.